Olasz cég épít két gyárat Magyarországon

Az acélszerkezetű építőanyagokat gyártó Metecno csoport két gyárat is épít Magyaroprszágon 2017 tavaszára.

  • MTI MTI
Olasz cég épít két gyárat Magyarországon

Zöldmezős beruházásban, 2017 tavaszáig két, acélszerkezetű építőanyagokat előállító gyárat épít 25 millió eurós beruházási költséggel Magyarországon az olasz családi tulajdonban lévő Metecno csoport - jelentette be Alyyan Nabeel, az erre a célra létrehozott Swedsteel-Metecno Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

A jövő év első negyedévében elkészülő első gyár acéllemezből készít - egyebek mellett - fal- és tetőburkoló anyagokat, valamint ereszcsatornákat. Az egy évvel később működni kezdő második üzem szendvicspaneleket állít majd elő - ismertette.

Alyyan Nabeel az MTI kérdésére elmondta, hogy a beruházás költségét - amely mai árfolyamon közel 8 milliárd forint - a csoport saját, illetve a Meander Holding, mint befektető társaság forrásaiból fedezik, uniós támogatást nem igényelnek hozzá.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

vélemény

Ki a véglény és miért az?

Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?