Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az INA horvát olajipari vállalat éves rendes közgyűlése 150 millió kuna, azaz közel 6,5 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött a tavalyi eredmény alapján.
Az osztalék részvényenként 15 kuna, vagyis 650 forint, az eredmény fennmaradó része tartalékba kerül.
Áldott Zoltán, az INA igazgatóságának elnöke szerint az utolsó néhány évben sikerült a céget pénzügyileg stabil, vezető befektető és export pályára állítani.
Az INA tavaly 1,7 milliárd kuna értékű befektetéseket hajtott végre és 2015-ben újra befektette a kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti nyeresége (EBITDA) kétharmadát. A cég a kihívásokkal terhes környezet ellenére is meg kívánja tartani befektetései mértékét, és továbbra is vezető beruházó szerepet kíván vállalni az országban - áll a közleményében.
A Hina horvát hírügynökség szerint az INA a legnagyobb részvényesének, a Molnak, amelynek 49,08 százalék részesedése van a horvát olajipari vállalatban 73,6 millió kuna, második legnagyobb részvényesének, a horvát államnak, amely a részvények 44,84 százalékát birtokolja, 67,3 millió kuna, a többi részvényesnek 9,1 millió kuna osztalékot fizet ki.
Az olaj- és gázipari csoport februárban kiadott jelentése szerint 2014-ben adózott eredménye egyszeri tételek nélkül tavaly 64 százalékkal 344 millió kunára csökkent a 2013-as 953 millióról. Az üzemi eredmény egyszeri tételek nélkül 36 százalékkal 523 millió kunára apadt az előző évi 816 millióról. A nettó bevétel tavaly 13 százalékkal 23,6 milliárd kunára csökkent az előző évi 27,44 milliárdról.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.