Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Microsoft 7800 dolgozójának elbocsátását és 7,6 milliárd dolláros értékcsökkenési leírást jelentett be szerdán, a leépítések elsősorban a Nokiától felvásárolt mobiltelefon üzletágat érintik.
Az amerikai szoftveróriás vezérigazgatója, Satya Nadella a dolgozóknak kiküldött e-mailben azt írta, az átszervezésre és az elbocsátásokra azért van szükség, mert a cég rövid távon hatékonyabb és fókuszáltabb telefonos portfóliót akar létrehozni, bár egyelőre nem világos, hogy ez pontosan mit takar.
Nadella egyúttal azt közölte a dolgozókkal, hogy a cég az átszervezéssel nagyobb erőforrásokat készül fordítani jövedelmezőbb területekre, így térképprogramok fejlesztésére és reklámüzletágára.
A Microsoft eredetileg azt tervezte, hogy a mobilüzletág fejlesztésével Windows Phone mobiloperációs rendszere versenyre kelhet a szegmenst uraló Apple és Google rivális rendszereivel. Ezzel szemben azonban a Microsoft vesztett piaci részesedéséből, miközben az üzletág súlyos veszteségeket termelt.
Nadella már korábban jelezte, hogy elődjével, Steve Ballmerrel szemben nem támogatja a sikertelen mobildivízió fejlesztését.
A finn Nokia mobiltelefon üzletágát 2014-ben 7,2 milliárd dollárért vásárolta fel a Microsoft, tehát a szerdai bejelentés értelmében a divízió eredeti értékénél is nagyobb összeget kényszerült leírni a cég. Ezen felül az üzletág átstrukturálása saját becslései szerint további 750-850 millió dollárjába fog kerülni a cégnek.
A Microsoft tavaly 18 ezer dolgozójától vált meg, ez utóbbi tömeges elbocsátás szintén elsősorban a Nokiától felvásárolt üzletet érintette, s egyben a cég történetének legnagyobb leépítése volt. A Microsoftnak összesen 118 ezer dolgozója van.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.