Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A MÁV 99 vasúti-közúti kereszteződésben akart kamerákat telepíteni, de a nyílt közbeszerzésre érkezett három ajánlat közül a legelőnyösebb is közel háromszorosa volt a rendelkezésre álló összegnek, így a tender eredménytelen lett – derült ki a szerdai Közbeszerzési Értesítőből.
A kamerával felszerelt vasúti átjárók az ország egész területén megtalálhatók lettek volna.
Az ajánlattevők a következők voltak: Dunántúli-Metalelektro Konzorcium, amelynek tagjai a Dunántúli Távközlési és Biztosítóberendezési Építő Kft., valamint a Metalelektro Méréstechnikai Kft. voltak; a magát egyszerűen Konzorciumnak nevező három cég, a Senit Kft., a Rail Safe Kft., valamint a Vágány-Szerviz Kft.; és egyedüli ajánlattevőként a Termini-Rail Kft.
A közbeszerzési eljárás azért lett eredménytelen, mert az ajánlatkérő mindössze 202 millió forinttal rendelkezett, ezzel szemben az összességében legelőnyösebb ajánlat – ez a Dunántúli-Metalelektro Konzorciumé – nettó 598 millió forint volt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.