Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A dán szakszervezetek sztrájkot hirdettek a Ryanair ellen egy régóta húzódó vita miatt és melléjük álltak a svéd szakszervezetek is. A légitársaság ezután bejelentette, hogy elviszi Dániából a Koppenhágában állomásozó egyetlen repülőgépét.
Még egy Ryanair-repülőgéppel gazdagodhat a litvániai Kaunas repülőtere, a légitársaság ugyanis oda telepítené át a Koppenhágában állomásozó egyetlen járművét július 14-én – írta a Turizmus Online.
A döntés mögött a Ryanair és a dán szakszervezetek közötti vita áll. A szakszervezetek kollektív megállapodást szeretnének kötni a légitársasággal, amibe azonban már jó ideje nem egyezik bele a Ryanair. A dán munkaügyi bíróság nemrég kimondta, hogy a szakszervezetek sztrájkolhatnak Koppenhágában emiatt, akik aztán be is jelentették, hogy július 18-ától sztrájkba kezdenek.
Ezután döntött úgy a Ryanair, hogy Koppenhágában állomásozó repülőgépét átviszi Kaunas repülőterére.
Az ügyben Dánia mellé állt Svédország is, a svéd szakszervezetek ugyanis közölték, hogy csatlakozhatnak a dán sztrájkhoz. Két svéd szakszervezet, a Seko és az ST szerint teljesen természetes, hogy támogatják Dániát ebben a kérdésben.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Az utcán járva is észrevehető: az emberek arcára kiül a boldogtalanság. A magyar társadalom mutatói eddig sem voltak jók, de a választás előtti fékevesztett politikai kommunikáció végképp beteszi a kaput. Milyen „menekülőutat” keressen, aki nyomasztva érzi magát?
Bővül a hajnali és éjszakai közlekedés a vágányfelújításoknak köszönhetően.