Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ma délelőtt megérkezett Svájcból Magyarországra a MÁV-Start századik új Flirt motorvonata, amely várhatóan augusztusban áll forgalomba – közölte a vasúttársaság.
A jármű egyike annak a 42 villamos motorvonatnak, melyek gyártására a svájci Stadler Bussnang AG 2013 tavaszán szerződött – írta közleményében a MÁV-Start.
Az akadálymentesített járművekben 211 ülőhely van, végsebességük 160 kilométer per óra.
Ha a szerződésben foglalt két utolsó jármű is megérkezik, Budapest elővárosában a vonatok csaknem kétharmadát lehet majd Flirtökből kiállítani, vagyis évente harmincnégymillió utazást, az éves utazások negyedét tudja a MÁV-Start korszerű motorvonatokkal kiszolgálni.
A már megrendelt 102 járművön felül a napokban MÁV-Start és a Stadler Bussnang újabb Flirtök szállításáról írt alá szerződést. A járműveket egyenként 5,788 millió euróért szállítja a svájci cég.
A Stadler hat motorvonatot 2015 októberéig, tizenötöt pedig 2016 decemberéig ad át a személyszállító vasútvállalatnak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.