Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Tanaka Hiszao elnök-vezérigazgató kedden sajtókonferencián jelenti be lemondását. Feladatát Muromacsi Maszasi, az igazgatótanács elnöke veszi át. Távozik Szaszaki Norio alelnök és Nisida Acutosi tanácsadó is.
Lemond a japán Toshiba Corp. elnök-vezérigazgatója a meghamisított mérlegeredmények miatt. Tanaka Hiszao elnök-vezérigazgató kedden sajtókonferencián jelenti be lemondását. Feladatát Muromacsi Maszasi, az igazgatótanács elnöke veszi át. Lemond hivataláról Szaszaki Norio alelnök és Nisida Acutosi tanácsadó is, akiknek a vizsgálatok szerint szintén szerepe volt az adatok meghamisításában.
A Toshiba július 20-án jelentette be, hogy könyvvizsgálók megállapítása szerint a cég 2008 és 2014 között 151,8 milliárd jennel (1,2 milliárd dollár) túlozta el nyereségét. A Toshiba emiatt valószínűleg ezzel megegyező összeget lesz kénytelen veszteségként leírni, valamint a JPMorgan becslése szerint 150 milliárd jen nagyságrendben további tőkeleírást elkönyvelni, vagyis részvényeseit összesen több, mint 300 milliárd jen veszteség érheti. A botrány azzal egy időben robbant ki, hogy Abe Sindzó miniszterelnök új irányelveket fektetett le az ország vállalati irányítási rendszerének a korszerűsítésére.
Aszo Taró pénzügyminiszter egy keddi sajtókonferencián "sajnálatosnak" nevezte a történteket, pont egy olyan helyzetben, amikor Japán a nemzetközi befektetőknek a japán vállalatirányítási rendszerbe vetett bizalmát igyekszik visszaszerezni. "Ha (Japánnak) nem sikerül meghonosítania a megfelelő vállalatirányítási rendszert, akkor elveszítheti a piac bizalmát" – fogalmazott.
A pénzügyminiszter nem közölte, hogy kell-e számítania a vállalatnak pénzügyi bírságra, médiaértesülések szerint azonban a felügyeleti hatóságok már megkezdték saját vizsgálataikat a könyvvizsgálók jelentése alapján. A Toshiba részvénye mindenesetre 6 százalékkal erősödött kedden, bár ezzel együtt is 23 százalékkal áll a könyvviteli szabálytalanságokról napvilágot látott első értesüléseket megelőzően még kora áprilisban tartott szint alatt.
A 140 éves múltra visszatekintő Toshiba elektronikai és gépipari konszern egyik legfontosabb üzletága az atomenergia, ezen belül is atomerőművek tervezése és kivitelezése. A 2011-es fukusimai atomerőmű baleset miatt azonban valószínűtlen, hogy belátható időn belül szóba kerülhetne újabb atomerőművek építése Japánban. Sőt, az ország mind a 48 atomreaktorát leállították.
A Toshibáéhoz hasonló nagyságrendű, 117,7 milliárd jenes veszteség eltussolására derült fény 2011-ben a japán Olympus Corp. elektronikai konszernnél, amit a cég akkori elnöke, a brit születésű Michael Woodford fedett fel.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.