Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az unióban jó hírnévnek örvendő közösségi védjegy akkor is kizárhatja az általa megjelölttől eltérő termékek tekintetében egy hasonló nemzeti védjegy lajstromozását, ha a közösségi védjegyet a nemzeti védjegy regisztrációja szerinti tagállamban nem is ismerik - mondta ki csütörtökön, egy magyar vonatkozású ügyben született ítéletében a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság.
Az Iron & Smith Kft. a "be impulsive" színes ábrás megjelölés védjegyként történő lajstromozását kérte Magyarországon a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalától. Az Unilever NV nevű holland cég azonban tiltakozott a védjegybejegyzési kérelem ellen, arra hivatkozva, hogy az sértené a számára már korábban bejegyzett "Impulse" uniós szóvédjegyhez kapcsolódó jogokat.
Az ügy irataiból az ugyan nem derül ki, hogy a magyar cég által kért védjegybejegyzés, illetve a holland vállalkozás korábbi közösségi védjegye pontosan milyen termékekre vagy szolgáltatásokra vonatkozik, az azonban igen, hogy nem azonos termékekről vagy szolgáltatásokról van szó. Ilyen esetekre az uniós védjegyjog azt írja elő, hogy a korábban bejegyzett közösségi védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló megjelölés nemzeti védjegyként történő bejegyzését meg kell tagadni, ha a közösségi védjegy az unió területén jó hírnévnek örvend, és ezt sértené a kérdéses megjelölés bejegyzése.
A holland cég által hivatkozott "Impulse" védjegyről kiderült, hogy az a hozzá kapcsolódó értékesítési és reklámtevékenység miatt az Egyesült Királyságban és Olaszországban ismert, és jó a hírneve, Magyarországon azonban a fogyasztók nem ismerik. A magyar hivatal ilyen körülmények között elutasította a védjegybejegyzési kérelmet. Az elutasító határozat bírósági felülvizsgálatát végző Fővárosi Törvényszék azt kérdezte az EU legfőbb bírói testületétől, hogy így kell-e dönteni annak ellenére is, hogy a korábbi védjegy a kérelem benyújtásának helye szerinti tagállamban - jelen esetben Magyarországon - nem rendelkezik jó hírnévvel, hiszen nem is számít ismert védjegynek.
Ítéletében a bíróság emlékeztetett arra: a közösségi védjeggyel összefüggésben a jó hírnév fogalma azt feltételezi, hogy a védjegyet az azzal jelölt árukkal vagy szolgáltatásokkal érintett vásárlóközönség "jelentős része" ismerje. Területi szempontból e feltétel akkor is teljesülhet, ha akár egyetlen tagállamban örvend jó hírnévnek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.