Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Durván elszállni látszik a budapesti hármas metró felújításának büdzséje, az Index tudni véli, hogy az első kalkulációk 100 milliárd forintja mára több lépésben 165 milliárdra kúszott, és további emelkedés sem kizárt. Ráadásul az oroszok a piszkos munkát végeztetnék a magyarokkal, azaz az azbesztmentesítést, de úgy, hogy a "kinyert" veszélyes hulladék kezelésével sem fárasztanák magukat.
Újabb feneketlen pénznyelő van születőben a budapesti tömegközlekedésben. Egyre több ugyanis a baj a hármas metró felújítása körül, elszállni látszanak a költségek, késni látszik az uniós támogatás, sőt az egész projekt egyre kevésbé tetszik nekik, az oroszok nem túl sok, viszont nagyon ócska munkákat adnának a magyar partnereknek – derül ki az Index cikkéből. Egyelőre várat magára a kormánynak a finanszírozáshoz szükséges banki kölcsön garanciavállalása is, így annak ellenére sem tud történni semmi, hogy már egy hónapja megkötötték az oroszokkal felújításról szóló szerződést.
A vonal felújítását az eredeti számítások szerint 100 milliárd forintból oldották volna meg, ez ma már 165 milliárdra kúszott, de egyes szakértők 200 milliárd körüli költségszintet is emlegetnek. Ráadásul a finanszírozásban komoly tételt szántak az Európai Uniónak, ám ez alól eléggé kihúzta a talajt, hogy a pályázatból kizárt észt rivális bepanaszolta az egész eljárást az EU-nál: Brüsszel jól láthatóan egyre inkább vonakodik pénzt adni, az uniós finanszírozás aránya mostanra a lap szerint az össze kiadás fele környékére süllyedt.
A lap úgy tudja, hogy a költségek elszállásának egyik oka a liftek beépítése, ami a föld alatti polgári védelmi zónát (ennek megtartásához viszont Pintér Sándor belügyminiszter ragaszkodik) megtörik, és megfelelő építésük 1,5 helyett 18 milliárd forintba kerülne.
Az sem tűnik nagy fogásnak, hogy az oroszok az egyik legkeményebb munkát végeztetnék Magyarországon, a kocsik azbesztmentesítését, ráadásul az ennek során keletkezett veszélyes hulladék kezelését is a magyaroknak kellene elvégezniük.
További részleteket itt lehet olvasni.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.