Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Október elsején tárgyalja a bíróság Budapesten a Közgép beadványát, amelynek során döntenie kell, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság jogszerűen zárta-e ki a társaságot három évre a közbeszerzésekből – írja a Népszabadság és a Világgazdaság pénteki lapszámában.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tárgyalja majd, hogy jogszerű volt-e a Simicska Lajos tulajdonában lévő Közgép Zrt. pályázatokból történő kizárása. A Közbeszerzési Döntőbizottság július közepén találta bizonyítottnak, hogy a Közgép hamis adatot szolgáltatott a gönyűi kikötő fejlesztésére kiírt tenderen, ezért úgy döntött: a társaság három évig nem indulhat közbeszerzésen.
A Népszabadság szerint komoly tétje van a Közgép számára a tárgyalásnak – melyet szokatlanul hamar tűztek ki –, ugyanis a kizárást helybenhagyó ítélet esetén három évig elesik a közpénzből finanszírozott nagyberuházásoktól. Amennyiben nyer, megszerezheti a már elnyert tendereket, így a kikötőfelújításra kiírt közbeszerzést is, valamint a következő években is pályázhat nagyberuházásokra – ahol rendszerint a legolcsóbb ajánlatokat adta az elmúlt időszakban.
A Közgép kezdeményezte azt is, hogy az első fokú bíróság vizsgálja felül és függessze fel a közbeszerzésekről kitiltó határozatot, amivel levegőhöz juthat a Simicska-vállalkozás, és indulhatna az ősszel kiírt pályázatokon. Az építési fázisban lévő tendereket nem vesztette el, de ezek csak időlegesen jelentenek bevételt a cég számára.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.