Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Gyakorlatilag azonnal ráugrott az adóhatóság a kaja-Uberre, azaz a pár hete beüzemelt magyar közösségi etető szolgáltatásra, a Yummberre. Több adóellenőr is próbaevésre jelentkezett be, de egyelőre nem büntettek. A kaja minden esetben ízlett nekik.
Azt semmiképpen sem lehet mondani, hogy könnyen, lazán indul a magyar közösségi etető szolgáltatás, a Yummber karrierje. Kitalálói és működtetői elég hamar ízelítőt kaphattak a vállalkozásbarát magyar környezetből: előbb az indulás után szinte napokon belül a Nébih vitt be egy verbális jobbhorgot, most pedig az NAV találta meg magának a vállalkozást. Az adóhatóság már az indulást is azzal kommentálta, hogy „a rendszerben szolgáltató magánszemély rendszeres adóköteles bevételszerző tevékenységet folytat, a tevékenység formájától függetlenül adószám kiváltására köteles”.
Az Index most arról számol be, hogy több yummberes szakácsnál is próbaettek adóellenőrök (az persze már csak utólag, az étkezés végén derül ki, hogy kinek is adott enni a mit sem sejtő amatőr séf). Furcsa, mert bár növekszik a felhasználók száma, arról messze nincs szó, hogy a Yummber tarolna a piacon és mindenki, akinek köze van hozzá, máris térdig gázolna a bankjegyekben. Egyelőre pár száz felhasználójuk van, készpénzforgalmat nem bonyolítanak, egy elenyésző bevételt összehozó, induló vállalkozás.
Az egyik ellenőrzés során az ellenőrök nem büntettek – nem is lett volna miért – , de biztos, ami biztos, a privát szakácsokat berendelték a jövő hétre a hivatalhoz.
Az Index a Yummber mellett több, nemrég indult apró gasztrovállalkozásnál lefuttatott adóhatósági ellenőrzésről is beszámolt. Ezek során a macera mellett a legnagyobb veszteség az, hogy az ellenőrök – miután felfedték kilétüket – még órákon keresztül feltartják a személyzetet – és a fogyasztókat is.
További részleteket itt lehet olvasni.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.