Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Csak olyan hazai beruházásokat indít el a Mol, amelyek a jelenlegi és középtávra előre jelzett olaj- és gázárakon megtérülnek. Ha az alacsony olajár miatt nem éri meg a kitermelés, leállnak – írta a Világgazdaság. Csökkenhet a Mol magyarországi összkitermelése is idén, de legfeljebb csak 5 százalékkal.
A megváltozott olajár-környezetben a világ összes kutató és kitermelő olajcége, köztük a magyar olajvállalat is felülvizsgálja a hazai portfólióját, hogy újraszámolják a megtérüléseket – mondta a VG-nek Szakál Tamás, a Mol magyarországi kutatási-termelési igazgatója.
Azt mondta, a magyar szénhidrogén-kutatás fejletségének ellenére a technológia és olajár változásai hatással vannak a társaságra. Most elmaradó beruházásait a Mol kedvezőbb gazdasági és piaci körülmények között kívánja megvalósítani.
A cég idei magyarországi szénhidrogén-termelése a tervek szerint legfeljebb 5 százalékkal csökken.
Ez ambiciózus terv, mert a belföldi mezők kimerülőben vannak, de még így is a Mol adja a magyar gázfogyasztás harmadát és az olajfelhasználás tizedét. A társaságnak ezen arány fenntartásának érdekében kell a portfólióját folyamatosan optimalizálnia – mondta Szakál Tamás.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Egy ambíciózus igazgató és a lelkes, jól felkészült tantestület bárhol alkalmazható, példaértékű iskolai modellt dolgozott ki és vezetett be Tarnabodon. Riport.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
Az ír együttes több fellépését lemondták már, miután Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak a koncertjeiken.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról, a Pride sikertelenségéről és arról, hogy miért napolták el az ellehetetlenítési törvényjavaslat megszavazását.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.