Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Visszatérhet a közbeszerzési piacra a Közgép, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ugyanis felfüggesztette a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatának végrehajtását a per jogerős befejezéséig – közölte az Index.
A bíróság elfogadta a Közgép által benyújtott dokumentumokat és az indoklást, a szerdán hozott végzésében pedig arra hivatkozott, hogy a KDB vitatott határozata miatti három éves eltiltás nemcsak a cégnek okozna súlyos károkat, hanem olyan sok közbeszerzést érintene, hogy az a közpénzek hatékony felhasználására is hatással lenne – írta az Index.
Felidézték, hogy Simicska Lajos cégét kizárták a közbeszerzésekből és eredetileg három évig egy közbeszerzésen sem indulhatott volna, mert egy kikötőfelújításra kiírt pályázatra a Közbeszerzési Döntőbizottság szerint hamis adatokat adott be. A Közgép megtámadta az eltiltó határozatot a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk, amikor a kárpátaljai várost érő orosz rakétatámadásról következményeiről kérdeztük őket. Munkács él és megy tovább, de ezentúl komolyabban veszi, amikor légoltalmi szirénát hall.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.