Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nagybani piacközpontot épít a CBA 9 milliárd forintos beruházással Szegeden. A tervek szerint 2016 máusában nyitó piacról szerzik majd a franchise hálózat tagjai a zödséget és a gyümölcsöt.
Egy hete látványos földmunkák zajlanak az 5-ös főút mentén elterülő logisztikai központban, a CBA Príma Áruház szomszédságában. A 10 hektáros telket tavaly szerezte meg az áruház beruházója, a Hansa-Kontakt Invest Kft., és vásárolt még hozzá 3,6 hektárt. Jövő májusban itt nyílik a CBA országos zöldség- és gyümölcsfelvásárló központja – írja a Délmagyar.hu. A beruházás a telekvásárlással együtt 9 milliárd forintba kerül, és nagyrészt bankhitelből, valamint saját forrásból valósítjuk meg – mondta a portálnak Kis Attila ügyvezető.
Lesz egy 1300 férőhelyes külső fedett árusítóhely, amit bővíteni is lehet, kiszolgálják ma lakosságot is és terveznek feldolgozóüzemet is. Létesítenek egy 10 ezer négyzetméteres csarnokot az állandó bérlőknek hűtőkkel, gyümölcsérlelővel. Kiegészítő termékeket is kínálnak majd, például csomagolóanyagot, kisgépeket, kerti szerszámokat, vetőmagot, műtrágyát, növényvédő szert. Később a tervek szerint termeltetnek is. Emellett a tervek szerint élénkítik a régió szerb és román kapcsolatrendszerét.
A CBA áruházai jelenleg egyénileg szerzik be a zöldséget és a gyümölcsöt, ami egyáltalán nem költséghatékony, holott a forgalomnak ez a primőráru teszi ki jelenleg a 15-30 százalékát – írja a Mindenár.hu. Összességében a CBA-hálózatban ez 50-100 milliárd forint nagyságrendű forgalmat jelent. A beruházók arra is számítanak, hogy amennyiben közvetlenül, gyorsan, korszerű körülmények között vásárolnak fel, 100-200 kilométer sugarú körben serkenthetik a mezőgazdaságot.
További részleteket itt lehet olvasni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.