EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A társaságiadó-bevallások összesített adatai alapján Zala megyében tavaly az országos átlagot is meghaladóan nőtt a cégek nettó árbevétele, miközben a csökkenő számú vállalkozás között több lett a nyereséges és kevesebb a veszteséges vagy nullás bevallást benyújtó – közölte Szemesné Bognár Ágota, a NAV zalai adóügyi igazgatóhelyettese.
Tavaly 859 milliárd forint nettó árbevételt értek el a zalai cégek, 10,2 százalékkal többet a 2013-asnál – közölte a NAV-igazgatóhelyettes.
Hozzátette, az összesített zalai bevétel legnagyobb hányada, 28,4 százaléka a feldolgozóiparból származik, amelynek területén 5,4 százalékos volt a bővülés, de arányaiban a legnagyobb mértékű, 35,6 százalékos bevételnövekedést az építőipari cégek könyvelhették el.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Vasárnap óta tűzgyújtási tilalom van életben az egész ország területén.