Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Magyar Szerencsejáték Szövetség hatástanulmánya szerint akár milliárdos nagyságrendű kártérítést fizethet a magyar állam a kigolyózott játékgépes vállalkozóknak – írja a Népszabadság.
A játékgépek 2012-es törvényi betiltását megelőzően a kormány megemelte a játékadót, majd ezt követően egyik napról a másikra visszavonta a játékgépek engedélyeit. A vállalkozók perre mentek, az Európai Unió Bírósága idén júniusban kimondta, hogy az intézkedés sértette az uniós jogot, de a kártérítésről a magyar bíróságoknak kell dönteniük.
A Népszabadság csütörtöki cikke szerint a Magyar Szerencsejáték Szövetség elkészítette hatástanulmányát, és szerintük milliárdos kár érte a szerencsejáték-szervezőket. Azzal, hogy a vállalkozók lehúzhatták a rolót és a 12 ezer gép használhatatlanná vált, 16 milliárdos káruk származott a szövetség szerint, plusz 10 milliárdot buktak azon, hogy a gépek telepítéséhez is beruházásokra volt szükség. És azt állítják, hogy 40 milliárdos veszteség származott abból, hogy a szerencsejáték-szervezőt fel kellett számolni. Aztán hozzáveszik még ehhez azt, hogy évente 60 milliárdos bevételük volt, amelyből 30 milliárd ment el játékadóra.
Az uniós bíróság azt kifogásolta, hogy a magyar jogalkotó nem írt elő olyan átmeneti időszakot, amely alatt az új jogszabályokhoz alkalmazkodni lehet, illetve ésszerű kompenzációs rendszert sem alakított ki a vállalkozók kárpótlására.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.