Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Közel 100 embert mozgatott meg Szegeden az első Startup hétvége, amelyen sikeres vállalkozók és startupperek osztották meg tapasztalataikat az érdeklődő fiatalokkal, majd másnap egy 24 órás hackathon-on vett részt 16 egyéni résztvevő, míg végül 6 startup csapat mutatta be vállalkozását egy befektetőkből álló szakmai zsűri előtt.
A szombati hackathon versenyen 16 egyéni versenyző vett részt. Az egyéni nevezőkből 3 csapatot alkottak a szervezők. A résztvevők feladata az volt, hogy a versenyen kapott digitális eszközök és szenzorok segítségével egy új használati tárgyat alkossanak. Az ötlettől 24 órán belül el kellett jutniuk egy működő prototípus kivitelezésig. Így született meg az az önműködő okos ablak, amely érzékeli a lakáson belüli és a kinti hőmérsékletet és páratartalmat, és ennek megfelelően szellőztet előre programozott módon, automatikusan.
A vasárnapi Startup csapatversenyen az UniStart csapata nyerte az SZTE Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatósága által felajánlott Startup díjat: iparjogvédelmi tanácsadást kapnak a Szegedi Tudományegyetem Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatóságának munkatársaitól.
A hétvége fődíját a NotVis csapata nyerte, mely a KIBU és a Jumpstart által felajánlott közös, féléves inkubációs programban történő részvételi lehetőség. A csapat szimfonikus zenekari stúdió felvételek során a papíralapú kottát kiváltó célhardvert és kottamegjelenítő szoftvert fejleszt jelenleg, terveik szerint 2016 első negyedévében lépnek piacra megoldásukkal.
Az Október 9 és 11 között a KIBU-Jumpstart Hackhaton és Startup hétvégét idén első alkalommal rendezték meg Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem, a Kitchen Budapest Inkubátorház, a Jumpstart Vállalkozásfejlesztési Központ, valamint Devicehub.hu szervezésében.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Politikai vádiratot készített a Szuverenitásvédelmi Hivatal minden olyan közvélemény-kutató ellen, aki nem a kormány szája íze szerinti eredményeket tesz közzé a pártok támogatottságáról. Kérdés, kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
A miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert a Barátság egyik oroszországi elosztóállomását támadták.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
Több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.