Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Figyelő csütörtöki értesülése szerint Dirk Gerkens volt RTL Klub-vezér lesz az Andy Vajnának most eladott TV2 új vezetője.
A Figyelő szerint gyakorlatilag biztos, hogy az RTL Klub éléről nemrég távozó Dirk Gerkens lesz a TV2 vezére. A lap szerint a TV2-t csütörtökön megvásárló Andy Vajna filmügyi kormánybiztos és Gerkens lényegében már mindenben megegyeztek.
A csatorna eladását ma jelentették be, ezt több lap is jó előre megírta, abban azonban még bizonytalanság volt, hogy valóban a volt konkurens vezetője érkezik-e a csatorna élére, a Figyelő forrásai például azért tartották ezt valószínűtlennek, mert Gerkens vette fel a kesztyűt a kormányzattal a reklámadó bevezetése miatt úgy, hogy a korábbi bulvárhíradó helyett kormánykritikus híradót kezdtek szerkeszteni a csatornánál.
A hvg.hu viszont már ekkor úgy értesült, hogy ugyanakkor úgy tudja, hogy Gerkens az utóbbi hetekben gyakran mutatkozott TV2-höz közeli személyek társaságában Budapesten, és az is biztos, hogy szakmai szempontból égető szükség lenne az RTL Klub sikeres know-how-ját ismerő szakemberre.
Az RTL Klubot 2001 óta irányító Dirk Gerkens vezérigazgatót márciusban váltották le az RTL éléről, akkor a neki felajánlott új posztot nem fogadta el, utódja Vidus Gabriella lett, bár egy rövid időre, ideiglenesen Andreas Rudas, az RTL Csoport közép-európai és ázsiai ügyekért felelős regionális alelnöke vette át a tévétársaság irányítását.
A médiavállalatot piacvezetővé tevő Gerkens leváltása azért is volt közérdekű ügy, mert a csatorna és a kormány között a reklámadóról folytatott tárgyalásokról korábban olyan információk jelentek meg, hogy a kabinet a csatorna vezetőinek menesztését kérte az reklámadó csökkentése fejében. Gerkens a leváltása után azt mondta, még 2017-ig tartott volna a szerződése, vagyis idő előtt bírták távozásra.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.