Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Andy Vajna filmügyi kormánybiztos nem egészen saját akaratából, hanem politikai hátországa érdekében vehette meg a TV2-t, ami ráadásul rengeteg pénzért, 18-22 milliárd forintért cserélt gazdát a Figyelő forrásai szerint. A leköszönő tulajdonosok óriási összeggel tartoznak a korábbi tulajdonos német médiavállalatnak, ezt is átvállalta Vajna. A kormány állami hirdetésekkel és a terjesztési díj régóta esedékes bevezetésével teheti számára mégis jövedelmezővé a televíziózást.
Nem volt könnyű tárgyalópartner Andy Vajna, a TV2 új tulajdonosa. A csütörtökön megjelenő Figyelő részletesen beszámolt a kereskedelmi csatorna eladásának hátteréről. Vajna már a múlt hét végén, e hét elején aláírta a szerződést, amire hamarosan a korábbi tulajdonospáros, Simon Zsolt és Yvonne Dederick neve is rákerül. Ahhoz, hogy a filmes kormánybiztos házon belülre kerüljön, még néhány jogi ügyet rendezni kell: a Gazdasági Versenyhivatalnak is áldását kell adnia az ügyletre, és a jogtulajdonosokkal is egyeztetni kell a licencekről.
"Bóbiskolt", de résen volt
A hetilap úgy tudja, Vajna némileg kelletlenül vágott bele az üzletbe, ami 18-22 milliárd forintba kerülhet neki. A magyar kereskedelmi tévézésben nemigen járatos, ami néha a tárgyalásokon is kiviláglott. Felvetései sokszor akadékoskodásnak tűnhettek a szcénában gyakorlottabban mozgó eladók szemében. A tárgyalásokon állandóan úgy tűnt, mintha Vajna bóbiskolna, de aztán váratlanul feltett néhány kérdést, amiből kiderült, hogy végig figyelt. Csapatából ő volt az egyetlen, aki konyított valamit a tévézéshez.
Vajnának rengeteg pénzébe kerül a TV2 (lásd erről az alábbi keretes írást), miért vette meg mégis?
Lélegeztetőgépen tartották a TV2-t |
Az Andy Vajnával kötött szerződés alapját az a hasonló kontraktus adja, amelyet Simon Zsolt és Yvonnde Dederick kötött 2014. februárban a német tulajdonos ProSiebenSat1-gyel (P7S1). Az akkori adásvétel részletei titkosak, de néhány dolog azért kiderült róla. Úgynevezett eladói hitel, azaz vendor loan konstrukcióban adták el a céget, ami azt jelenti, hogy a vételárat vagy annak egy részét a szerződésben meghatározott idő alatt törlesztik. A P7S1 éves jelentése alapján az eladó a TV2-ért és a hozzá kapcsolódó csatornákért akkor 14,7 millió eurót, azaz mintegy 4,6 milliárd forintot kapott, ami jóval alatta van az iparági becsléseknek. Ebből a vételárból sem láttak túl sokat eddig a németek. A teljes összegből ugyanis 14,2 millió eurót ők maguk hiteleztek meg. 2016 végéig kellett volna visszafizetni a hitelt Dederickéknek: a kamatokkal megnövelt összeg 15,5 millió euróra rúgott. Ezen kívül is vannak tartozásai a menedzsmentnek a német cég felé. A P7S1 egy 9 millió eurós hitelkeretet is nyújtott a vevőknek, amit 2014 végéig fel is használt a tulajdonospáros. Emellett a német médiaóriás garanciát vállalt a meglévő licencszerződésekre is, azaz arra, hogy kifizeti a díjakat. Ez akkora összeg, hogy akár a vételárat is megközelítheti. Az egykori német tulajdonos úgy tömte pénzzel a csatornát, amelyen szerencsésen túladott, hogy jól tudta, ezekből a pénzekből nagy valószínűséggel nem sokat kap vissza – erre utalnak legalábbis a P7S1 súlyozott valószínűség-kalkulációi. A mostani ügylet során Andy Vajna vállalta, hogy az előző tulajdonos minden tartozását megfizeti a németeknek. Simon és Dederick amúgy sem jár rosszul, mert nekik fejenként nagyjából 75 millió forintjuk van a TV2-ben, és az átvállalt kölcsönökön felül ennél többet kapnak a csatornáért.
Ezért került Vajnának jóval többe a TV2, mint a másfél évvel ezelőtti vételár. Mindent beleszámolva 60-70 millió eurót, azaz 18-22 milliárd forintot fizet a csatornáért. |
Kormányzati mankók
A pletykák szerint Vajna nem teljesen önszántából vette meg a csatornát. A TV2-re a kormánybiztos politikai hátországának van szüksége, nem csoda, hogy a vásárlást nagyrészt hitelből finanszírozzák. A hitelek törlesztését is kormányzati rásegítéssel tudja vállalni a Figyelő forrásai szerint.
Nem lenne meglepő, ha a következő időszakban elszaporodnának az állami hirdetések a TV2-n, emellett még egy eszközzel segítheti a kormány az új tulajdonost: a terjesztési díj 2015. januárban elmaradt bevezetésével. A Figyelő cikke szerint tehát senki se lepődjön meg, ha a következő hetekben kijön a Magyar Közlönyben a kormányrendelet, ami meghatározza a kábelszolgáltatók által a TV2-nek is fizetendő díjat.
A terjesztési díj késleltetése tulajdonképpen az egyik aduász volt a kormány kezében, amivel a TV2 eladására késztethette a Simon-Dederick párost, Vajna számára pedig a nyereséges működést biztosíthatja. A terjesztési díjból származó bevétel becslések szerint évi 6-8 milliárd forint lehet.
Gerkens nem
Semmit sem tudni még arról, hogy Vajna milyen változásokat tervez a TV2-nél. Korábbi pletykák az RTL Klub volt vezérigazgatója, Dirk Gerkens szerződtetéséről szóltak, ez azonban igen valószínűtlen, mivel az RTL korábbi vezetője nem tartozik a kormányzati körökben megtűrt személyek közé.
A hvg.hu ugyanakkor úgy tudja, hogy szakmai szempontból égető szükség lenne az RTL Klub know-how-ját ismerő szakemberre. Gerkens az utóbbi hetekben gyakran mutatkozott TV2-höz közeli személyek társaságában Budapesten.
Lehet, hogy a menedzsmentben marad Yvonne Dederick, aki a keményebb tárgyalópartner volt a tulajdonospárosból. Erről már egyeztetett is vele Andy Vajna. Simon Zsolt távozik a csatornától.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.