Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Fizetése jelentős részét megtakarítja egy Google-dolgozó azzal, hogy lényegében egy fillért sem költ lakhatásra és rezsire. Mindezt azért, hogy komoly diákhitel-tartozását mielőbb visszafizesse.
Ahelyett, hogy havi ezer dolláros apartmant bérelne San Franciscóban, inkább vásárolt egy teherautót és abban lakik a Google egyik alkalmazottja - írja a Business Insider.
A szoftvermérnök azért döntött így, mert úgy érzi, horribilis összeget költene el egy lakásra úgy, hogy lényegében egyáltalán nem tartózkodik otthon, és legfeljebb az ágyra van szüksége. Így hát vásárolt egy 10 ezer dolláros teherkocsit, amelyre évente 750 dollárnyi biztosítást még rákölt, leparkolt vele a Google campusának óriási parkolójában, és oda jár haza aludni.
A Brandon nevű férfi blogot is vezet, amelyen elmagyarázza, hogy hogyan éli életét. Többen persze az olvasók közül arra kíváncsiak, hogy mit csinál, ha vécéznie kell, erről azt írja nekik, hogy nem kell aggódni, mert a Google-telephelyre éjjel-nappal bemehet elvégezni a dolgát, másfelől viszont elég kiszámíthatóvá teszi a dolgot azzal, hogy például estefelé már nem eszik. Amúgy reggel 5:30-kor kel, felpattan a biciklijére, azzal megy el a Google konditerméig, ahol aztán a reggeli edzés után le is zuhanyozik, ahogyan mindenki.
Este 5-6-ig dolgozik, utána elmegy a haverokkal, vagy éppen személyes projekteken dolgozik a cégben 8-9-ig. Emiatt is tartja fölöslegesnek, hogy arra a kis alvásidőre fenntartson egy drága lakást. A lakókocsi elég puritán a fiú felvétele szerint, egy heverő, egy fogas és egy fiókos szekrény látható bent. A kocsiban töltőként egy 15000 mAh-s külső akkut használ, amelyet napközben a munkahelyén tölt föl, este meg azon van a telefonja és a fejhallgatója. A laptopja pedig kibírja az estét, nappal úgyis töltőn van a cégben. Egy lámpa van a teherkocsiban, fűtésről pedig nem beszél, de vélhetően San Franciscóban nem didereg éjszaka az autóban, így fűtésre sem kell költenie. Nagyjából itt dőlne meg az az elképzelés, hogy valaki Magyarországon hasonlóval próbálkozzon.
A munkahelyén eszik Brandon, és a telefonját is a Google fizeti, szóval sok költsége nincs. Az a célkitűzése, hogy a fizetésének a 90 százalékát megtakarítsa, az így megmaradt pénzt aztán a diákhitele törlesztésére fordítaná, ugyanis 22 ezer dolláros tartozása volt, amikor lediplomázott. Öt hónapja lakik a lakókocsiban, és úgy saccolja, hogy innentől még újabb fél év és már vissza is fizette a tartozást, amelyet mások 10-20 év alatt törlesztenek.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.