Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a héten engedélyezte, hogy novembertől a Juventus Rádió használhatja a Sláger Rádió megnevezést – közölték pénteken.
A médiatanács hozzájárult a Juventus Rádió védjegyhasználati szerződéssel alátámasztott névmódosítási kérelméhez, amely alapján a szolgáltató november 2-ától használhatja a Sláger Rádió megnevezést – olvasható a hatóság közleményében.
Hauk Zoltán, a Rádió Juventus Zrt. vezérigazgatója csütörtökön jelentette be, hogy nevet vált és átalakul a 26 éve működő Juventus Rádió, és a rádió Sláger FM néven működik tovább. Az új nevet a Juventus új tulajdonosai már korábban levédették.
Azt nem tudni, hogy hétfőtől akkor Sláger Rádió vagy Sláger FM névvel szól majd az adás a budapesti 103,9 MHz-es frekvencián. Ha a Sláger Rádió név mellett döntenek, akkor valóban eltűnik ugyan egy régi márka, de visszatér egy másik. Sokáig a Sláger Rádió volt ugyanis itthon az egyik országos kereskedelmi rádió a Danubius Rádió mellett.
A Sláger és a Danubius is egyszerre szűnt meg 2009-ben, miután egy sokak szerint vitatott pályázaton elvesztették frekvenciacsomagjaikat. Mindkét rádió újra pályázott, de a Danubius frekvenciát végül a Class FM kapta meg, a Sláger helyén pedig a Neo FM szólt egészen addig, amíg el nem adták a pénzügyi problémákkal küszködő rádiót. A stábtagok felálltak, az új tulajdonos hívott ugyan új munkatársakat, de 2012 novemberében végleg elhallgatott a Neo.
Második országos kereskedelmi azóta sincs a Class FM mellett, a Neo régi frekvenciáin közrádiós műsorok szólnak.
A Juventus Rádió 1989-ben indult, eleinte középhullámon szólt a Balatonnál, később váltottak ultrarövid hullámú frekvenciára, és Budapestre költöztek. Volt olyan időszakok, amikor a Juventus kvázi országos rádió volt. A 90-es évek elején FM-hullámsávon volt elérhető az ország jelentős részén, később pedig helyi rádiókkal kötöttek megállapodást, és volt, ahol a délelőtti, négyórás műsorsávban, és volt, ahol 24 órában, önálló helyi szerkesztőséggel szólt a Juventus. Ilyen volt például a szegedi vagy a pécsi Juventus Rádió.
A budapesti 89,5 MHz-es frekvenciát a legutóbbi pályázaton bukta el a Juventus, a Music FM-et hozta ki ugyanis győztesnek a médiatanács. Elhallgatnia viszont nem kellett, mert elnyerte a Rádió 1 budapesti frekvenciáját, és azóta is a 103,9 MHz-en hallható.
Az eddigi információk alapján a nyolcvanas évek zenéire épül majd az újjászülető Sláger zenei kínálata, vagyis jó eséllyel hasonlíthat majd a régi Sláger Rádióra. Sok konkrétumot azonban egyelőre nem tudni, bár Hauk Zoltán vezérigazgató a műsorvezetők egy részét, valamint a műsorsávokat már megnevezte. A rádió honlapján sem utalt még péntek délben semmi a hétfői változásra.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.