Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Sms-ben lehetett rendelni a füvet, éjszakánként pedig pókerpartikat tartottak a francia mekiben, amíg egy kiugró alkalmazott végett nem vetett a bulinak.
A Lyonhoz közeli Genay McDonaldsának nyolc alkalmazottját tették lapátra, miután kiderült, hogy a vendéglátóegységben mariuhána értékesítésével próbáltak egy kis mellékesre szert tenni, amit a beavatottak sms-ben rendelhettek meg. A Ouest-france tényfeltáró beszámolójára a 444.hu bukkant rá, amiből az is kiderül, hogy a franchise szerződéstől eltérő működés 2013-ban kezdődött, amikor két új vezető érkezett, akik zárás után bulikat és pókerpartikat szerveztek az étteremben.
A laza üzletvezetés nyomán az alkalmazottak beszálltak a drogbizniszbe is, és elkezdtek füvet árulni, amit a salátabárban porcióztak és csomagoltak. 2014-ben aztán az egyik alkalmazott – vélhetően az, akit nem vettek be a buliba – megelégelte a helyzetet, és feljelentette a bandát a McDonald’s vezetőségénél, akik így búcsút inthettek munkájuknak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Hajmeresztő, néhol szürreális történeteket mesélt Kapu Tibor és Cserényi Gyula, az Axiom-4 űrmisszió két magyar kutató űrhajósa a Millenárison szervezett közönségtalálkozón.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.