Az eddig sem volt nem titok, hogy az IKEA létrehozná harmadik magyarországi áruházát, sőt az sem, hogy Soroksárt szemelte ki a bútorlánc. Az ottani Auchan mellett épülő áruház számára az IKEA már megvette a telket, de a cég azt közölte a Mindenár.hu-val, hogy "az új áruháznyitások feltételeit az IKEA nemzetközi szabályzatban rögzítette. Egy-egy áruház létrejöttét számos hatástanulmány elkészítése előzi meg, s igen összetett szempontrendszer alapján mérlegeljük a nyitás lehetőségeit."
Az áruháznyitás időpontját egyelőre nem árulja el a svéd lakberendezési lánc. "A nyitás időpontjával kapcsolatban nem szeretnénk találgatásokba bocsátkozni, de ahogy a nyitás ütemezése véglegesedik, mindenképpen értesíteni fogjuk róla a közvéleményt, legkésőbb hat hónappal az átadás előtt."
A Vs.hu a pontos helyrajzi szám alapján megtalálta az interneten a korábbi telektulajdonos Immochan levelét (pdf), amelyben tájékoztatja az önkormányzatot a telekeladásról. Ebből az derül ki, több mint 37 ezer négyzetméter nettó alapterületű áruházat kíván építeni az IKEA. A bútorlánc honlapján a két meglévő áruház (a budaörsi és az Örs vezér téri) 20 ezer, illetve 26 ezer négyzetméteres, vagyis a soroksári majdnem kétszer akkora lesz, mint a budaörsi.
További részleteket itt lhet olvasni.