Tarolt a Mol Szlovákiában

Éves szinten több mint háromszorosára növelte tiszta nyereségét az idei év harmadik negyedévében a Mol szlovákiai leányvállalata, a Slovnaft – derült ki a cég jelentéséből.

  • MTI
Tarolt a Mol Szlovákiában

A Slovnaft csoport 2015 harmadik negyedévében 55 millió eurós tiszta nyereséget könyvelt el, ez jelentős javulásnak számít a tavalyi év hasonló időszakához képest, amikor a nyereség 17 millió euró volt.

A javuló eredmény a Slovnaft szerint részint annak köszönhető, hogy a műanyagok eladásával rendkívül jól sikerült teljesíteni a nemzetközi piacokon, részben pedig az olajipari termékek iránti megnövekedett keresletnek.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.