Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A mondat kérdőjel nélkül, kijelentő módban hangzott el Anthony Thomson, a brit Atom Bank alapítója szájából egy előadáson, melyben a kihalásra ítélt dinoszauruszoknak tartott klasszikus bankok hátrányait a kizárólag digitális bankolás melletti érvek ellenpólusaként sorolta fel.
Az Atom Bank, mely kizárólag IT-platformon működik az Egyesült Királyságban (tehát csak mobilon, illetve online érhető el a pénzintézet) júliusban kapott működési engedélyt, de a cég alapítója, Anthony Thomson máris hadat üzent a hagyományos bankoknak – írta a Finextrára hivatkozva a Portfolio. Thomson, aki mint a Metro Bank alapítója vált világszerte ismertté, egy előadásában azzal szapulta a klasszikus bankokat, hogy azok tipikusan képteleneknek bizonyulnak megszabadulni a régi számtech rendszereiktől, illetve annak örökségétől.
A Finextrán megjelent előadásszemle szerint a bankalapító a Coutts példáját hozta: ez a pénzintézet volt az első, mely automatizált banki rendszert vezetett be, és mind a mai napig ezen a rendszeren fut – noha a pionírsága még 1967-ből való.
A bankok menőnek és divatosnak akarnak tűnni, ezért super cool digitális felületen látszódnak, de mögöttük akkor is a régi rendszerek futnak, így nem vehetik fel a versenyt az Atommal. "De ezzel olyanok, mint a kirúzsozott disznók – melyek azonban végül mégiscsak disznók maradnak" – idézi Thomsont a portál.
Mindezt az Atom alapítója annak szemléltetésére hozta fel, hogy a régi IT-rendszerek és tetemes fenntartási költségek helyett az Atom Bank egy kis létszámú, kis költséggel dolgozó digitális pénzintézetként működik, melynek célja, hogy 5 év alatt a mérlegük átlépjen az 5 milliárd fontos éves mérlegszinten. Ehhez Thomson szerint csupán 340 teljes munkaidős alkalmazottra lesz szükségük.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Zebra és bölény után újabb egzotikus állatok tűntek fel a birtokon, amit egy szakaszon már földsánccal is kerítenek a kíváncsiskodók elől.