Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Egy antiterrorista csoport szerint közel 40, az Iszlám Államhoz köthető weboldal védelmét látja el egy szilícium-völgyi startup, amely ellen szót emelt a terrorszervezet ellen totális háborút indító Anonymous hackercsoport is. A cégnél úgy látják, semmi olyan tevékenységet nem folytatnak, amely törvénybe ütközik.
A CloudFlare nevű startup 6 éve védi ügyfeleit, illetve azok weboldalait a DDoS támadásoktól, melynek lényege, hogy a céloldalt elárasztják adatokkal, amely így túlterhelté válik és összeomlik. A jelek szerint a cég nem válogat ügyfelei közül, legalábbis egy antiterrorista csoport, a Ghost Security szerint közel negyven olyan oldal is a cég védelme alatt áll, amely az Iszlám Állam propagandáját terjeszti, fórumot biztosít a terroristák számára vagy technológiai támogatást nyújt nekik. Ez megnehezíti az Iszlám Államnak hadat üzenő Anonymous dolgát is, akik hangot is adtak aggályaiknak, és Twitter-üzeneteikben többször is felszólították a CloudFlare-t, hogy hagyjon fel a terrorizmus védelmével – olvasható a Business Insideren.
A cég vezére, Matthew Prince képmutatónak titulálta az Anonymoust, amely állítása szerint szintén használja cége szolgáltatásait, és a támadásokra reagálva hozzátette, hogy amennyiben szolgáltatásuk kiterjedne is a terrorszervezet által működtetett oldalak védelmére, akkor sem fogják azt felfüggeszteni, csak mert néhány kölyök a karosszékében helytelennek tartja azt. „Megvannak azok az alkotmányos keretek, jogi szabályok amelyeknek meg kell felelni, és amennyiben ezeken a csatornákon érkezne megkeresés felhagynánk az ilyen oldalak védelmével” – mondta Prince, aki blogposztjában a szólásszabadságra is hivatkozott, miszerint a politikai témájú tartalmak tiltása kimeríti annak korlátozását. Mint írta, egy weboldalon kommunikálni lehet, bombázni nem. A CluodFlare-t idén márciusban egymilliárd dollárra értékelte a Bloomberg.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Sokak félelme szerint Oroszország néhány éven belül képes lehet arra, hogy támadást indítson egy másik európai ország, akár egy NATO-tagállam ellen. Ez attól is függ, hogy Ukrajna meddig állja a sarat.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Több ponton is jogellenesnek tartják a folyamatot.
Április 12-én lesz a voksolás, ha hinni lehet a dátumnak a kormányfő polóján.