szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A frissen nyitott somorjai Deichmann cipőboltból rúgtak ki egy magyar nőt, mert a dolgozó állítása szerint a magyar vásárlókkal magyarul beszélt, sokukat személyesen ismerte. Korábban már dolgozott egy másik üzletben Pozsonyban is, ott a magyar nyelv használata miatt nem voltak problémák. A Deichmann szerint nem emiatt váltak meg a nőtől.

A Pozsonytól nem messze fekvő 12 ezer lakosú Somorján 7 ezer magyar él, a településen a közelmúltban nyitott új üzletet a Deichmann cipőkereskedés. Egy magyar származású alkalmazottjuk, Judy egy pozsonyi üzletből került át a szülővárosában nyíló boltba. Mivel a városban sokakat ismer és munkatársai között is vannak magyarok, így gyakran szólat meg magyarul – ezt kifogásolta egy munkatársa, ami vitává fajult.

Az incidenst követően a felettese figyelni kezdte, az egyik nap végén behívta az irodájába, hol aláírattatták Judyval a felmondását – bár még három hónapos próbáját töltötte. Judy rákérdezett, hogy a magyar nyelv használatával volt-e problémájuk, felettese megjegyezte, hogy csak szlovákul köszönhetne a vásárlóknak.

A történetet ismertető trafik.sk megkereste a Deichmann szlovák központját, a cég marketingvezetője szerint egyáltalán nem tilos a magyar alkalmazottaknak magyarul beszélniük a magyar ügyfelekkel, Párkányban, Dunaszerdahelyen vagy Komáromban is ez a gyakorlat, ahol sok magyar él. A cég egyfajta pluszszolgáltatásként tekint arra, ha anyanyelvükön szólhatnak az ügyfeleknek. Judy kirúgásáról nem tájékoztatták a portált, annyit közöltek, hogy teljesen más okok miatt bocsátották el, ami munkajog és a személyes adatok bizalmas jellege miatt nem kiadható.

A Deichman hírünk megjelenése után elküldött közleményében azt írta, senkinek sem mondtak fel soha azért, mert egy bizonyos nyelvet beszél. Mint írták, a munkaviszony a próbaidő alatt szűnt meg, és nem nyelvhasználati vagy nemzetiségi okokból.

Az esetről több részletet a személyes adatok védelmére hivatkozva nem írtak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!