Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Magyar Turizmus Zrt. pályázatot írt ki az esemény logójának megtervezésére, amire december 15-ig várják az ötleteket.
A Torkos Csütörtök a Magyar Turizmus Zrt. egyik legsikeresebb akciója, amelynek célja, hogy a lakosság és az ide látogató külföldiek a gasztronómián keresztül fedezzenek fel újabb magyarországi tájakat, ismerjék meg a különböző régiók által kínált hagyományos magyar ételeket, italokat, valamint a gasztronómiához kötődő tradicionális magyar népszokásokat, valamint hogy forgalmat generáljanak az akcióban részt vevő kisvállalkozásoknak. A Torkos Csütörtök akció 2016 februárjában ünnepli 11. születésnapját, ehhez kapcsolódóan indul a logótervező pályázat.
Először 2006-ban szervezte meg az MT Zrt. a Torkos Csütörtök néven ismertté vált éttermi akciót. 2016-ban a „Gasztroélmények Éve" a Torkos Csütörtökkel veszi kezdetét. A csütörtöki kedvezményes éttermi fogyasztással induló tematikus év 4-5 nagyszabású, országos vagy azon is túlnyúló gasztronómiai eseményt ölel majd fel. A Magyar Turizmus Zrt. a Torkos Csütörtök koncepciójának korszerűsítésével párhuzamosan az arculat megújulásával is támogatni kívánja a kampányt. Ehhez kapcsolódóan az MT Zrt. logótervező pályázatán 2015. december 15-ig várja a lelkes jelentkezők alkotásait. A pályázat részletes leírása itt tekinthető meg. A pályázat részleteihez és jelentkezéshez kattintson ide. Kezdő logótervezőknek ajánljuk korábbi írásunkat, az alapvető hibák elkerülés végett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.