Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Gyógyhatásúnak állította be gyártója a Peridot Aqua ásványvizet, de a gyógyhatást nem tudta bizonyítani, a versenyhivatal ezért megbírságolta a céget.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 1,3 millió forintra bírságolta a Peridot Line Kft.-t, mert a cég tiltott gyógyító és megalapozatlan, egészségre vonatkozó hatásokkal népszerűsítette ásványvizét.
A versenyhivatal szerint a kft. jogszerűtlenül népszerűsítette az ásványvizét több televíziós műsorban és a honlapján is, ugyanis a jogszabályi tilalom ellenére gyógyhatást tulajdonított a terméknek, valamint az egészségi állapotra vonatkozó, jótékony hatásokkal jellemezte az ásványvizet. Ezeket az állításokat azonban a cég bizonyítani nem tudta, ezáltal megtévesztette a fogyasztókat – tették hozzá. A cég mindezeken felül a Magyar Vöröskereszt ajánlásával is népszerűsítette az ásványvizet, ami tilos az európai szabályozás szerint. A GVH nem állapította meg a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezetének felelősségét, az eljárást megszüntette a szervezettel szemben.
A vizsgálat nem bizonyította, hogy megtévesztők lettek volna a termék deutériumtartalmával kapcsolatos állítások, így a hivatal erre vonatkozóan megszüntette az eljárást.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.