André Agassi menedzsmentje a Velvet megkeresésére megerősítette, hogy a teniszikon és a Norbi Update Lowcarb közötti együttműködés véget ért. Erről, mint kiderült Norbiék is beszámoltak, és még november 25-én kiadtak egy közleményt, amiben azonban csak az szerepelt, hogy az AKA Licenses LLC és a Norbi Update Lowcarb között megszűnt az együttműködés, az AKA azonban az a cég, amelyik André Agassi nevében megkötötte a szerződést Schóbert Norbert cégével 2014 szeptemberében. Akkor még úgy volt, André Agassi 3 évig lesz a Norbi Update nemzetközi terjeszkedésének arca. Becslések szerint ezért 1,5-2 millió dollárt fizettek volna a világsztárnak.
Agassi nem tolja tovább Norbi szekerét
André Agassi már nem az Update arca, a két fél közös megegyezéssel bontotta fel az együttműködését.
Benkő Péter neve is szerepel az ügynökhálózat nyilvántartásában
Az adatokból nem derül ki, hogy Benkő adott-e le jelentéseket az állambiztonságnak, csak az a biztos, hogy tagja volt a hálózatnak.
Gáti Oszkár: Úgy mutatkoztak be, hogy rendőrök, és a barátom büntetőügyében keresnek
Bombameglepetés: emberhátrányban győzött 2–0-ra a Fradi a San Siróban
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
Akár a börtönbe is bemegy a bizottság Matolcsyért
Videóriport a parlamentből.