Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Fortune információi szerint az IBM előrehaladott tárgyalásokat folytat a magyar startup világ egyik példaképének számító Ustream felvásárlásáról.
Az IBM 130 millió dollárnyi készpénzt kínálna Fehér Gyuláék sikercégéért a lap szerint, amely az ügyletet jól ismerő forrásokra hivatkozik. A készpénz mellett teljesítményfüggő utólagos többletár, úgynevezett earnout, illetve az alkalmazotti plusz díjazása is felmerült. Az IBM és a Ustream már 2014 áprilisa óta együttműködő partner, a magyar fejlesztést használják ugyanis az IBM nyílt forrású fejlesztői platformján, a Bluemixen is, így a felvásárlással az IBM megkönnyítené a fejlesztői dolgát.
A Ustreamet 2007-ben két amerikaival, Brad Hunstable-lel és John Hammel együtt indított el Fehér Gyula fejlesztő, amely 2008 márciusában a Doll Capital Managementől kapta első, 11 millió dolláros befektetését, amit 2010-ben egy 20 millió dolláros tőkeinjekció követett. A székhelyét közben a Szilícium-völgybe helyező magyar – amerikai vállalatba a mai napig már több mint 60 millió dollárt fektettek be. A maga szegmensében egyértelműen piacvezető cég partnerei között megtalálni a Facebookot, az HBO-t, a Ciscot, vagy éppen a NASA-t is. A cég ugyanakkor fejlesztéseit ma is Magyarországon, az Andrássy úti irodájában dolgozó csapattal végzi, ahol rendszeresen tartanak eseményeket a magyar startup szcéna felpezsdítésének céljából.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.