Szép kis summától esett el a terroristák miatt az EasyJet

Mintegy nyolc százalékkal nőtt az angol EasyJet diszkont légitársaság utasforgalma a december 31-ével zárult pénzügyi negyedévében, de a párizsi és az egyiptomi terrorcselekmények miatt az egy székre jutó árbevétel 0,1 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához viszonyítva.

  • MTI MTI
Szép kis summától esett el a terroristák miatt az EasyJet

A légitársaságnak 16,1 millió utasa volt október–decemberben, kapacitásait 7,3 százalékkal emelte, a járatok átlagos töltöttsége 0,6 százalékponttal, 90,3 százalékra javult.

A teljes árbevétel 930 millió angol font volt, amely 0,1 százalékkal alacsonyabb az előző évihez képest, aminek hátterében a terrorcselekmények okozta forgalomcsökkenés mellett árfolyamveszteség is húzódik az EasyJet szerint.

Az egy ülőhelyre eső költségek összege 3,7 százalékkal csökkent a költségcsökkentési eljárások felgyorsítása, valamint az alacsony kerozinárak miatt.

Előrejelzésében a légitársaság azt írta, hogy a november–decemberi adatokhoz képest emelkedni fog a cég teljesítménye, mert kedvezően alakultak az előzetes foglalások. Ennek, illetve az alacsony kerozináraknak köszönhetően 8 százalékkal növelnék kapacitásaikat az első félévben.


 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.