Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Compact Disco kiadója polgári peres úton próbálja megfizettetni Schobert Norbiékkal a fitnesz DVD-n felhasznált szám utáni jogdíjakat.
Schobert Norbi jogtalanul használta fel egyik DVD-jén a Compact Disco Fly or Dive című számát a zenekar kiadója, a CLS szerint – írja a Blikk.
A kiadó ügyvédje, Bérczes László azt mondta, két és fél éve a NAV több mint tízezer fitnesz DVD-t foglalt le, azóta is folyik a nyomozás, ugyanis Norbiék olyan lemezeket dobtak piacra, amihez több mint száz előadó dalát használták fel jogtalanul. A CLS kiadó viszont megelégelte a nyomozás lassúságát, és polgári pert indított.
Az ügyvéd azt mondta, egy sláger reklámcélú felhasználása 100 és 500 ezer forint között van, ezért mindent összeadva körülbelül 400 millióra tehető a meg nem fizetett szerzői díj. A kiadó dalonként indít pereket, mert eddig hiába próbáltak megegyezni.
Az ügyvéd szerint ha Schoberték saját DVD-ik kiadása után a kötelező összeget utólag be is fizették az Artisjusnak, az nem azt jelenti, hogy a kiadványaikon hallható nótákra nem kellett volna felhasználási szerződést kötniük, megfizetve a jogdíjakat.
Schoberték ügyvédje, Horváth György szerint a per tárgya nem olyan nagy összeg, a szóban forgó 180 perces DVD-n pedig mindössze 50 másodpercig hallható a szóban forgó szám.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.