Ahogy az várható is volt, hatalmas tülekedést hozott a Nemzeti Választási Iroda bejáratánál a Kúria ma reggel kilenc órai döntése, ugyanis nagyon nem volt mindegy, hogy az elutasító határozat esetén ki jut be elsőnek, és adhatja be az újabb népszavazási kérelmet a vasárnapi nyitva tartásról. Természetesen a tudósítók is megszállták a helyszínt, az ő helyzetüket némiképp nehezítette, hogy a helyezkedést finoman szólva is irányító bőrfejűek kívül szívesebben látták volna őket. A hvg.hu furfangos fotósán azonban a jelek szerint nem tudtak kifogni, bárhogy is harcoltak a dossziékkal – derül ki az Index videójából.
Így trükközött fotósunk a kopaszokkal a vasárnapi boltzár miatt
Újabb látványmeccset vívtak a vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazásról, ezúttal egy nyugdíjas, kopaszok és a szocialista párt képviselője voltak a küzdő felek. A bőrfejűek nemcsak ellenfeleiknek nem hagytak sok teret, de a tudósítók is csak komoly trükkök árán tudtak dolgozni. Nézzen vicces videót!
Alkotmányellenesen szabályozzák több mint 15 ezer katona jogállását – így csúszott félre a nagy honvédelmi reform
Ugyan ma 41 fok is lehet a csúcshőmérséklet, de van, ahol zivatarra is lehet számítani jégesővel
Megdőlt a napi melegrekord, vízkorlátozás Pátyon, szenved egész Európa
Eltett 60 üveg befőttet, majd törvénytervezetet olvasott és ettől ávéházni kezdett a fideszes Czunyiné, a Védvonal vezetője
Új Államvédelmi Hatóság épül – elég a gyanú... – elmélkedett a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalról a fideszes jogsegélyszolgálat, az Orbán Viktor ötletére alapított Védvonal vezetője.