Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A hatályát vesztett őstermelői igazolvány helyett 2016. március 20-ig lehetne újat igényelni, de mivel ez vasárnapra esik, ezért még hétfőn, március 21-én is lehetőség lesz ilyen jellegű ügyintézésre a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászainál.
A korábbi években megszokottak szerint az őstermelők a jogfolytonosság megőrzése mellett 2016. március 20-ig válthatják ki új őstermelői igazolványukat, illetve érvényesíthetik hatályos igazolványukat. Mivel ebben az évben a határidő vasárnapra esik, az őstermelők 2016. március 21-én, hétfőn még kiválhatják vagy érvényesíthetik igazolványukat – adta hírül az Élelmiszer Online.
A Kamara felhívja azonban az érintettek figyelmét, hogy ezen a napon valószínűleg már csak azoknak lesz lehetősége az ügyintézésre, akik előre egyeztetett időponttal rendelkeznek. A Kamara ezért arra kéri az őstermelőket, hogy akik még nem tették meg, azok minél hamarabb keressék meg falugazdászukat.
Azok az őstermelők, akik 2014-ben vagy 2015-ben váltották ki igazolványukat, így az még hatályos, és emellett rendelkeznek erre az adóévre érvényes értékesítési betétlappal is, nem kell kicserélniük igazolványukat. Számukra az új őstermelői kormányrendelet lehetővé teszi, hogy a meglévő igazolványukat 2016. október 1. és december 31. közötti időszakban cseréljék le. Erre való tekintettel a NAK kéri, hogy akinek nem a jogvesztő, 2016. március 21. napján lejáró határidő miatt szükséges az ügyintézés, azok lehetőség szerint a határidő lejártát követően intézzék őstermelői igazolvánnyal kapcsolatos ügyeiket.
Az ügyintézés meggyorsítása érdekében a Kamara közzétett a honlapján egy előre kitölthető táblázatot, amelyben az őstermelők rögzíthetik a saját, illetve a használatukban lévő földterületek adatait.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. úgy tűnik, az európai vezetők megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.