Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Háromban maximálná a turistáknak bérbe adható ingatlanok számát az a fideszes törvényjavaslat, amely hamarosan a kormány elé kerül - írta a Magyar Idők. Az Airbnb piacát is érintő terv szerint a jövőben 1500 forint átalányadót fizetne négyzetméterenként mindenki, aki turistáknak adja ki a lakását.
Szigorítaná a Fidesz az ellenőrzést az Airbnb piacán – közölte a Magyar Idők.
A kormánypárt tervei szerint a jövő évi adójogszabályokkal együtt benyújtandó javaslat értelmében a lakásukat bérbe adó természetes személyek a jövőben legfeljebb három, tulajdonukban álló ingatlanban fogadhatnák legálisan a fizető vendégeket, ami után kizárólag egyféle, négyzetméter-alapú átalányadót kellene fizetniük.
Ez négyzetméterenként 1500 forint lenne évente, függetlenül attól, hogy az adózó mennyi időre és milyen módon hasznosítja a lakását turisztikai céllal. Az átalányadó a magánszállásadókra jelenleg vonatkozó adózásnál enyhébb előírást jelentene.
Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, és a 29 európai ország ágazati szövetségeit tömörítő Hotrec alelnökeként közölte, szükségesnek tartják, hogy az Európai Bizottság vegye figyelembe a megosztáson alapuló gazdaságnak a szállodaipart érintő pénzügyi és szociális hatásait, egyúttal azt is javasolják, a tagállamokban legyen regisztrációhoz kötött a rövid távú lakásbérbeadás.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turisztikai államtitkárságán a lappal közölték, vizsgálják, hogy más európai országokban hogyan működik a rendszer. Az álláspontjuk szerint a magán-szálláskiadás, illetve az egyéb szálláshely-szolgáltatás jogi kategóriájába tartozó Airbnb-tevékenységnél jelenleg sem a szabályozatlanság, hanem az előírások be nem tartása okoz problémát.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.