Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Újabb OMV-benzinkúton nyitott vasárnap is nyitva tartó üzletet a Spar, ez már az 50. ilyen üzletük az országban, idén még 15 jön.
A budapesti Budafoki úton működő OMV-kúton nyílt meg a Spar ötvenedik töltőállomásokon létrehozott üzlete – jelentette be a lánc, amely szerint ez az üzlet is nyitva lesz vasárnap. A Spar idén még további 15 hasonló egység nyitását tervezi benzinkutakon.
A Spar Magyarország és az OMV Hungária együttműködése 2013-ban kezdődött, akkor nyílt meg az első üzlet a Fehérvári úti OMV-kúton. Tavaly év elejéig csak négy további üzletet nyitottak, de év végére ez a szám már elérte a 45-öt – a terjeszkedés a vasárnapi zárva tartás bevezetése után gyorsult fel.
"A tapasztalatok alapján a magyarországi vásárlókban a vártnál is nagyobb az igény arra, hogy egy helyen intézhessék a tankolást és a napi bevásárlást, a hét bármely napján" – írta közleményében a Spar, amely szerint ma havonta már közel kétmillió alkalommal vásárolnak az OMV-kutaknál működő boltokban.
A Spar Express koncepciója alapján működő OMV-shopok kínálatában minden megtalálható, ami a hasonló méretű Spar-üzletekben. A fő, de nem kizárólagos beszállító a Spar Magyarország Kft., a shopok pedig továbbra is az OMV tulajdonában vannak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Jelentősen növelné a dohány- és nikotintermékek jövedéki adóját az Európai Bizottság, továbbá egy kalap alá vonná a hagyományos cigarettát a kevésbé káros alternatívákkal. A bevételek egy részét közvetlenül a közös költségvetésbe csatornáznák, de nem biztos, hogy a dohányzás elleni küzdelem érdekeit szolgálja az adóemelés.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.