Ez a cég 40 perc alatt megszabadítja a másnaposságtól

Egy a Las Vegas-i aneszteziológus céget alapított arra, hogy az átbulizott éjszaka után másnaposságtól vergődő kaszinólakókat alig több mint fél óra alatt rendbe tegye. A 60 ezer forintos szolgáltatást a szállodák elé beparkoló Hangover Heaven buszon lehet igénybe venni.

  • hvg.hu hvg.hu
Ez a cég 40 perc alatt megszabadítja a másnaposságtól

Jason Burke aneszteziológusként sem volt sikertelen, futotta például egy Ferrarira is, amitől azonban meg kellett válnia, hogy beindíthassa másnaposok kezelésével foglalkozó vállalkozását. „A műtétek utáni lábadozók fejfájását, émelygését orvosoltam a klinikán, amikor rájöttem, hogy ez a kezelés tökéletes orvosság lenne a másnaposok számára is” – mondta a CNBC-nek Burke, aki rögtön nekivágott az üzlet megvalósításának, miután ráébredt, hogy nincs ezzel a területtel foglalkozó szolgáltatás a piacon, a másnaposok mindössze a fejfájás-csillapítóhoz és hidratáláshoz nyúlhatnak.

 

A Hangover Heaven gyógykoktélja gyakorlatilag egy infúzió, ami különböző fájdalomcsillapítókat, vitaminokat és egyéb összetevőket tartalmaz, amelyek húsz perc alatt leszámolnak a fejfájással, majd rövid időn belül az előző napi tivornya egyéb fájdalmas tüneteivel is. A készítmény tavaly 11 ezer másnaposon segített a turnébuszon, amit Burke egy keresztény gospel énekes csoporttól vett meg és alakította guruló klinikává.

A busz mellett több érv is szólt, elsősorban az, hogy egy üzlethelyiség bérleti díja Las Vegasban nem túl baráti, ráadásul a potenciális páciensek még a szállodai szobájukat sem szívesen hagyják el, nem hogy utazzanak a klinikáig, így Burke úgy döntött, hogy házhoz viszi nekik a szolgáltatást. Bár a 60 ezer forintnak megfelelő 225 dolláros kezelési díj magyar zsebbel elég eltántorító, miután egy rendese átbulizott éjszaka is olcsóbban kijön, de az Egyesült Államok bulifővárosában mások a mértékek: csak a Super Bowl hétvégéjén 300-an fordultak meg Hangover Heaven-buszon.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.