Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az Uber tényleg mindent eszközt bevet a piacszerzéshez, a zsúfolt Jakartában már motoros taxit is rendelhetnek az applikáció használói.
Indiában ugyanakkor nem kuriózum a motoros személyszállítás, a Grab és GoJek nevű szolgáltatók már eddig is szállították utasaikat két keréken, az Uber csak alkalmazkodik a helyi viszonyokhoz, aminek azonban a helyi taxisok – csak ahogy a világ sok más országában – nem nagyon örülnek – írja a BBC.
Az uberMOTOR nevű szolgáltatás egyelőre csak Jakartában elérhető, a cég promóciója szerint gombnyomásra perceken belül lehet fuvart szerezni vele, ráadásul a legkedvezőbb áron, legalábbis az alapdíj mindössze ezer rúpia, azaz 20 forint.
Az agresszívan terjeszkedő startupnak nem ez az első meglepő húzása, Isztambulban például motorcsónakkal is fuvarozik, sőt, a Balaton Sound idejére itthon is elérhető volt uberBoat szolgáltatása, Szingapúrban pedig akár egy Lamborghini Gallardót vagy egy Maserati GranTurismót is hívhatunk, ha stílusosan akarunk megérkezni a munkahelyre.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?