Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Közvetlen charter járatokat indít az Asiana Airlines légitársaság Budapest és Szöul Incheon repülőtere között – jelentette be a Budapest Airport. A Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Magyar Turizmus Zrt. és a Budapest Airport közös erőfeszítéseinek köszönhetően egyelőre heti egy járat közlekedik majd, bár a szakértők szerint ennél jóval nagyobb lehet az igény.
A nyári szezonban heti egy alkalommal fordulnak Budapest és Dél-Korea fővárosa, Szöul között az Asiana Airlines légitársaság Boeing 777-es óriásgépei a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Magyar Turizmus Zrt. és a Budapest Airport közös erőfeszítésének köszönhetően – jelentette a ferihegyi repteret üzemeltető cég.
Magyarországon az elmúlt öt évben megtriplázódott a koreai látogatók száma, amely 2015-ben már meghaladta a 100 ezret. Magyarországot és Dél-Koreát gazdasági téren is erős szálak kötik össze, egyebek mellett a Samsung elektronikai és a Hankook gumiipari cég az elmúlt években több mint kétmilliárd dollárt fektetett be Magyarországon, és együttesen mintegy 10 ezer embert foglalkoztatnak.
"Az Air China pekingi járatának elindítása tavaly az első fecske volt a közvetlen ázsiai járatok újraindulásában 2012 óta. Az Asiana légitársaság mostani lépése is megerősíti, hogy a távol-keleti kapcsolatok iránt hatalmas az igény. Biztosak vagyunk benne, hogy a mostani bejelentést további kapacitásbővítés követi majd Korea irányába a következő években" – közölte Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.