EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Közel 3,5 milliárd forintot ruház be Komárom-Esztergom megyében az E.ON
Új hálózatok kiépítésére, alállomások telepítésére, valamint karbantartásra mintegy 3,5 milliárd forintot ruház be az áramszolgáltató 2016-ban Komárom-Esztergom megyében – ismertette Csulak Ferenc, az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója a társaság tatabányai székházában tartott hétfői sajtótájékoztatón.
Csulak Ferenc szerint a legjelentősebb beruházás a tatabányai és tatai ipari parkok növekedését teszi lehetővé. A két iparterület bővülő energiaigényének ellátására 2,2 milliárd forintért egy új alállomást telepítenek Környe és Tatabánya határán a hozzá tartozó távvezetékkel és kábelhálózattal. A megyében további közel 1,2 milliárd forint értékben végez hálózatfelújítást és fejlesztést az E.ON. A rekonstrukciók végrehajtásával újabb évtizedekig biztonságos és zavartalan energiaszolgáltatást biztosítanak az érintett hálózatok.
A társaság tatabányai üzemében közel 5600 kilométernyi hálózat üzemeltetéséről, fejlesztéséről és karbantartásáról gondoskodik, ebből 610 kilométer Tatabányán működik. A Tatabányai Ipari Parkban most közel tízezer ember dolgozik és több cég jelenleg is bővíti telephelyét. A belépő új nagyfogyasztók áramigényét kielégítő alállomás jövőre készülhet el.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.