Hatvan-nyolcvan embert vesz fel egy alkatrészgyártó Tolnában

Új, 4500 négyzetméteres üzemcsarnokot épít a mechanikai alkatrészeket gyártó tolnai Fastron Hungária Kft. 1,2 milliárd forintos beruházással.

  • MTI MTI
Hatvan-nyolcvan embert vesz fel egy alkatrészgyártó Tolnában

Az új csarnok építésével a jelenlegi egyharmadával bővül a gyártó terület – mondta Mayer Károly, a kft. ügyvezető igazgatója. Az elektromechanikai termékek gyártásának helyet adó létesítmény várhatóan szeptember végére készül el, a beruházást saját forrásból finanszírozzák.

Az ötszáz embert foglalkoztató kft. a tervek szerint egy éven belül 60-80 dolgozóval növeli létszámát – tette hozzá.

Az 1992-ben alapított, magyar-német tulajdonban lévő cég 2015-ben 5,9 milliárd forintos árbevételt ért el, amely idén várhatóan meghaladja a hatmilliárd forintot – mondta a cégvezető.

A Fastron Hungária Kft. főként repülőtéri csomagvizsgálókhoz gépvázakat, mechanikai alkatrészeket, a telekommunikációs ipar számára műszerházakat gyárt, valamint elektromotorok részegységeit, transzformátorokat állít elő.

Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint a termékek 95 százalékát Németországban, Belgiumban és Hollandiában értékesítik.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Mennyit ér a cégem?

A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.