Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A szegedi Nagy Virág Cukrászda várhatóan több év után idén júniusban végre újra kinyit.
Egy hónap múlva újra kinyit a Nagy Virág Cukrászda Szegeden - adta hírül a Szeged.hu.
A Kis és a Nagy Virág Cukrászda Szegeden évekkel ezelőtt zárt be, amikor az üzemeltető több mint félmilliárd forintos tartozást halmozott fel. A szegedi önkormányzat 2010-ben az ingatlant, Gyuris László cukrász cége, az Aranytopáz Kft. pedig még 2011-ben a felszámolás alatt álló Virág Cukrászda Kft. tulajdonát képező eszközöket vásárolta meg, de a korábbi bérlő nem adta át az ingatlant és az eszközöket sem. A cukrászdákból több berendezési tárgy is eltűnt, de végül több évnyi huzavona után a Kis Virág tavaly nyáron az Aranytopáz Kft. üzemeltetésében meg is nyílt.
A Nagy Virágot ugyanaz a cég fogja megnyitni idén nyáron, Gyuris László üzemeltető mestercukrász azt mondta, az eredeti 1922-es hangulat köszön majd vissza az épületben, a sütemények terén azonban már nem lehet nagymamáink receptjeit visszahozni, ezért ott lesz némi változtatás
A tervek szerint júniusban nyit a Virág Cukrászda, az épületben az eredeti freskókat is helyreállították, a falak díszeit is megtartották, felújították. Rendbe tették a fűtést, a szellőzést, a villamos-hálózatot, a raktárakat és a hűtőgépeket is. A falakban húzódó régi vezetékeket is sok helyen ki kellett cserélni. Az üzemeltető az eredeti bútorokat, az asztalokat, a foteleket és a kanapékat is helyrehozatta, mert mint mondta, igyekeznek korhű cukrászdát kialakítani.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.