Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A Midea kínai háztartásigép-gyártó szerdán közölte, hogy ajánlatot tett a Magyarországon is jelen lévő német Kuka iparirobot- és berendezésgyártó vállalat felvásárlására.
A Midea mintegy 4,6 milliárd eurót, részvényenként 115 eurót kínál a Kukáért, ez 36 százalékos prémiumot jelent a keddi 84,41 eurós tőzsdei záróárhoz képest. A bejelentést követően 30 százalékkal szökött fel a Kuka-részvény árfolyama Frankfurtban.
A Midea közvetlenül és közvetve már 13,5 százalékos részvénypakettel rendelkezik a német vállalatban, amit minimálisan 30 százalékra akar növelni, és ajánlata is csak akkor érvényes, ha legalább ekkora üzletrészt meg tud szerezni.
A Kuka közölte, hogy megvizsgálja a Midea ajánlatát, a legnagyobb részvényes, a Voith egyelőre nem nyilatkozott. A német gépipari konszern több mint 25 százalékos részvénycsomaggal, blokkoló kisebbséggel rendelkezik a Kukában.
A Kuka a világ egyik vezető autóipari robot szállítója, világszerte 12 ezer alkalmazottja van. A társaság a Kuka Robotics Hungária Ipari Kft. révén 1991 óta van jelen Magyarországon. A Kuka Robotics Hungária Ipari Kft.-nek Taksonyban és Füzesgyarmaton van telephelye, jelenleg több mint 1000 főt foglalkoztat.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.