Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Shell további létszámleépítést jelentett be, összesen 12.500 dolgozójukat teszik utcára az év végéig - a cég a döntést az olajárcsökkenésre fogja.
Részben a kőolaj árcsökkenése és egy vállalati felvásárlás miatt a Royal Dutch Shell az eddig tervezettnél több embert bocsát el. A brit-holland Shell szerdán azt közölte, hogy az eddig tervezettnél 2200-nál többet, összesen 12,5 ezer embert bocsát el a cég a 2016 végéig tartó két évben.
Paul Goodfellow, a Shell alelnöke azt mondta szerdán, hogy a tervezettnél nagyobb létszámleépítés a kőolaj árcsökkenésével, a fokozódó versennyel és a BG olajipari cég felvásárlásával összefüggő létszámoptimalizálással áll összefüggésben.
A Shell mintegy 54 milliárd dollárért szerezte meg a BG Group Plc-t az év elején. A társaság megvásárlásával a Shell domináns pozícióra tett szert a brazil part menti olajmezők kiaknázásában. A cég idei első negyedévi profitja éves szinten 89 százalékkal 484 millió dollárra esett. Azt, hogy hogyan befolyásolja az olajár csökkenése a cég tevékenységét, az is jelzi, hogy a Shell beruházási költsége (Capex) tavaly 28,9 milliárd dollár volt, 8,4 milliárd dollárral alacsonyabb a 2014. évinél.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.