Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Megnyílt csütörtökön az IKEA első állandó múzeuma. A svéd lakberendezési áruházlánc történetét bemutató kiállítást a Svédország déli részén fekvő kisvárosban, Almhultban hozták létre, az 1958-ban megnyílt első IKEA-áruházban.
"Számtalan történetet tudunk megosztani a látogatókkal" – jelentette ki Carina Kloek-Malmsten, a múzeum igazgatója. Hozzáfűzte, hogy igazi "ikeás" módon akarták megnyitni a múzeumot is, egyszerűen, fanfárok, tűzijáték nélkül. A múzeum bejáratánál az alapító Ingvar Kamprad óriásira kinagyított képe fogadja látogatókat a következő felirattal: "Jobb életet teremteni a hétköznapokra sokak számára". A 90 éves Kamprad ugyan órákkal a nyitás előtt megtekintette a múzeumot, de a ceremónián már nem vett részt.
A kiállítást hétezer négyzetméteren rendezték be. A hetven évet átfogó történelmi áttekintés azzal kezdődik, hogyan alapította meg Kamprad a vállalkozást. A dúsgazdag üzletember Svédország szegény, déli régiójában nőtt fel, de ma már 330 IKEA-áruháza van világszerte. A múzeum egy másik részében az áruház legkurrensebb termékeit állították ki, az elmúlt évtizedek kínálatából válogatva. Egy harmadik szekcióban vásárlók osztják meg történeteiket egy-egy termékről. A múzeum évi 200 ezer látogatóra számít.
A múzeum helyet ad egy olyan szekciónak is, amely a "Tanulunk a hibákból" elnevezést viseli. Itt tárgyalják, hogy annak idején Kamprad jó kapcsolatokat ápolt a svéd náci párttal. Az alapító később azt állította, hogy 1948-tól többé nem járt el a párt gyűléseire, ifjúkori botlásnak minősítette a történteket, és bocsánatot kért. A hibák között számolnak be arról is, hogy az IKEA pakisztáni gyermekmunkával készült termékeket vásárolt, és hogy Billy könyvespolcuk mérgező anyagot tartalmazott.
Sara Kristoffersson, a stockholmi egyetem professzora ugyanakkor az AFP-nek nyilatkozva úgy értékelte, hogy a múzeum az áruházzal kapcsolatos más kritikákat elfedi. Mint felvetette, miközben azt hirdetik, hogy az alacsony árak milyen demokratikusak, vajon nem táplálja-e ez a túlfogyasztást. Az is problematikus szerinte, hogy míg a vállalat "a svéd egyenlősdi lejárt lemezét játssza, az országban már régen nincs szó egyenlőségről". A professzor szerint a cég idealizálja a svéd képet, a múzeum pedig inkább tekinthető a marketingstratégiájuk részének.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.