Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Süngondozási ismeretek, éjszakai műszak vállalása, csapatjátékos, elkötelezett környezetvédő – nagyjából ezek a legfontosabb dolgok ahhoz, hogy valaki sünfelügyelő lehessen. Cuki munka, jó pénzért.
Az angliai Ipswich úgy döntött, hogy a legsünbarátabb város lesz. Ehhez keresnek most évi 24 ezer fontért (9 millió forint) sünfelügyelőt, aki nem mellesleg a sünbarát város arca is lesz – jelent meg a Nol.hu-n.
Ipswich környékén elég nagy a sünjárás, ám az állatok életét a modern városi lét egyes kellékei – házak, kerítések, autóutak és túlápolt gyepek – gyakran akadályozzák. Ám a város úgy döntött a cuki tüskéshátúak még jól is jöhetnek, ezért úgy döntöttek, hogy felvesznek egy sünfelügyelőt, és Ipswich lesz a legsünbarátabb város.
A Hedgehog Officer feladata elsősorban a sünök közlekedési útvonalának feltérképezése és a biztosítása, illetve az állatok igényeinek megismertetése széles körben. Vagyis bevonva a lakosságot, sünakadály-mentessé teszik a várost, és így legalább ötven olyan „sünutcát” hoznak létre, ahol boldogan vonulhatnak a tüskéshátúak.
A lelendő felügyelőnek tehát nem csak a sünöket kell ismernie és figyelnie – ez utóbbi viszonylag sok éjszakai munkával is jár –, de szót kell értenie az emberekkel is, érteni kell a közösségszervezéshez, de ő látja majd el az ezzel kapcsolatos sajtófeladatokat is.
Álommelók, ha utálja az embereket, vagy nem szeret sokat dolgozni
Ha nem szereti az embereket, akkor a közgazdász vagy a vadász szakma lehet önnek az álommeló, de állítólag az írók, költők, kreatív írók sem csípik nagyon az embertársaikat. Ha pedig keveset szeret dolgozni, akkor egy fogászati rendelőben kellene napi hat órában szájakban turkálni mint dentálhigiénikus. Munkák magányos farkasoknak és nem-munkamániásoknak.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.