Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Utolsó kilométereiket róják az Uber-sofőrök, a közösségi megosztásra épülő világhódító szolgáltatás a hétvégén kényszerűségből kivonul Magyarországról. Riport az anyósülésből.
"Annyit keresel, amennyiért megdolgoztál. Ezt inkább tanítani, és nem megszüntetni kellett volna. Benne volt a pakliban, de azért fáj, hogy vége. Egy kis jóindulattal működhetett volna úgy, mint a fapados légitársaságok."
"Minden vizsgát letettem, adóztam, van egy ötéves fiam, egyedül nevelem, nem tudom mi lesz. Volt négymillióm a Quaestornál, visszakaptam belőle 1 millió 870 ezret. A többire azt mondták, hozam. Most meg itt az Uber megszűnése. Szívás."
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Hogyan indult az iráni nukleáris program? Hogy vélekedtek az ország legfőbb vallási vezetői az atombombáról? És legfőképpen, milyen valós kockázata lehet egy iráni atomfegyvernek?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Az okok most egyértelműek.
Pénteken Genfben találkozik az iráni külügyminiszter brit, francia és német kollégáival, valamint az EU külügyi képviselőjével.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet.