Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Körülbelül 90 millió euróba kerül az utaskísérők egyhetes sztrájkja az Air France-nak – mondta Frédéric Gagey elnök kedden a France Info hírrádiónak.
A veszteség tetemes, egy hosszú hatótávú repülőgép árával ér fel. Emellett "nagyon negatív hatása" volt a légitársaság imázsára, hiszen a nyári szabadságolások kellős közepén 180 ezer ember kényszerült a tervezetthez képest más időpontban utazni – nyilatkozta az elnök.
A munkabeszüntetés múlt hét szerdán kezdődött, azóta több mint 900 járatát törölte az Air France. Az utolsó napon, kedden a járatok 10 százaléka maradt a földön, szemben az előző napi 20 százalékkal. Kedden minden interkontinentális járat elindult, míg az európai és a belföldi járatoknak körülbelül 85 százalékát tudták elindítani, miután az utaskísérők 25 százaléka nem vette fel a munkát.
A nyári főszezonban naponta átlagosan ezer Air France-járat közlekedik, 130-150 ezer utassal.
A munkabeszüntetés oka, hogy a szakszervezeteknek és a vállalatnak nem sikerült megállapodniuk a béreket és a munkakövetelményeket is szabályozó kollektív szerződésről, amely októberben lejár. A munkáltató azt javasolta, hogy a megállapodást hosszabbítsák meg 17 hónappal. A szakszervezetek viszont azt szeretnék, ha az új megállapodás legalább három évre szólna.
A munkáltató azt javasolta a szakszervezeteknek, hogy augusztusban folytassák a tárgyalásokat a kollektív szerződésről.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Magyar Péter magára vette.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.