Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Puch László egykori MSZP-pénztárnok fia lett a MEFER Magyar Folyam- és Tengerhajózási Zrt. vezérigazgatója.
Terjeszkedik a Puch család érdekeltségébe tartozó bécsi Horizont Handels und Industrie AG: nemrégiben beszállt a Bojtár 64-66. Ingatlanhasznosító Kft.-be. E cégből ekkor kiszállt a Svájc Zug kantonjában bejegyzett Eurotrust Corporate Finance AG. A Bojtár Kft. kapcsolódik MEFER Magyar Folyam- és Tengerhajózási Zrt.-hez, így nem véletlen az 1989-ben született, a Szent István Egyetemen végzett marketinges ifjabb Puch László mostani vezérigazgatói kinevezése. Ő korábban dolgozott a Geoholding Zrt.-nél, volt gyakornok, majd pályakezdő az Európai Számvevőszéknél. Közben felbukkant az Elmib-cégcsoportban is.
A Bojtár utcába bejegyzett, tavaly két fős MEFTER kis forgalmú cég, az utóbbi éveket néhány millió forintos éves bevétellel zárta. A neve ellenére ingatlanos vállalkozás, amelynek Balatonlellén van fióktelepe, egy üdülőház címén. Legutóbbi mérlege szerint az 1990-es alapításkor még a Maharthoz tartozó 2009-től zrt. a közép-amerikai Belize-ben bejegyzett Abacan Consulting Ltd. érdekeltsége.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.